Egyre fontosabb a CSR, mégis keveset költenek rá a vállalatok

Mehlhoffer Tamás

Tudják-e a cégek, hogyan kell tényleg jót tenni? – a Scale Impact és a Magyar PR Szövetség CSR kutatása

Többet vagy az ideivel azonos összeget költ a hazai (főként nagy)vállalatok többsége CSR tevékenységre a következő évben a gazdasági válság ellenére is, és szintén a többség úgy gondolja, hogy a társadalmi felelősségvállalás szerepe nőni fog a cégek életében a Scale Impact és a Magyar PR Szövetség közös CSR-kutatása szerint (a kutatási riport a Region Media produkciójában készült).

Ennek fényében meglepő, hogy a CSR-költés a cégek 60%-a esetében meglehetősen alacsony, 1-15 millió forint közötti, csupán a válaszadók 10%-a adományoz vagy költ társadalmi, fenntarthatósági programokra 100 és 200 millió forintnál többet.
A válaszadók 63%-ának már van vagy most készíti CSR stratégiáját, ám meglepő, hogy a nagyvállalatok 12%-a stratégia vagy terv nélkül jótékonykodik – ez Nyugat-Európában elképzelhetetlen lenne. A cégek alig több mint harmada, 36% méri csak aktivitásainak hatását.

“Mindez arra mutat, hogy van még hová fejlődnie a hazai társadalmi felelősségvállalási kultúrának. A tudatos CSR-tevékenység legfejlettebb formáinak egyike, ha egy vállalat egy vagy több nonprofit szervezettel működik együtt, amely a vállalatnak fontos célokért dolgozik”, mondja Lévai Gábor, a Scale Impact társalapítója, ügyvezetője. A cégek 81%-a költene nonprofitok fejlesztésére, mégis egyelőre csak 50%-uk dolgozik együtt rendszeresen egy-egy civil szervezettel.

A cégek a legszívesebben az alábbi témákra költenek:

  1. Társadalmi ügyek képviselete
  2. Helyi közösségi ügyek
  3. Környezetterhelés csökkentése
  4. Közösségi események támogatása/helyi oktatás támogatása
  5. Helyi önkormányzat vagy más közintézmény pénzügyi, tárgyi eszköz támogatása

Az ügyek közül fontosnak tartják:

  1. Társadalmi és gazdasági fejlődés
  2. Oktatás, képzés
  3. Környezet- és állatvédelem
  4. Egészségügy, jólét

A CSR tevékenység motivációi között az élen szerepel a munkaerő megtartása, vagyis a dolgozók véleménye a vállalat társadalmi erőfeszítéseiről; a márkaérték növelése és az employer branding. Nem érdemes azonban eladásösztönzésre használni ezeket az aktivitásokat – ezzel a kérdőívet kitöltők 90%-a egyetért.

A kutatás egy online kérdőív kitöltésével és CSR-ért (is) felelős vezetőkkel készült mélyinterjúkkal zajlott. Kitöltői között többségben voltak a nagyobb vagy kifejezetten nagyvállalatok: 45%-uk bevétele meghaladja a 20 milliárd forintot, további 16% pedig 1 és 20 milliárd forint feletti forgalmú.

A kutatási riport jógyakorlatként mutatja be a Biotech USA, a Decathlon, a Foxpost, a Szerencsejáték Zrt. és a Wolt Magyarország társadalmi felelősségvállalásának egy-egy aspektusát.

“A társadalmi felelősségvállalás gyakran a cégek kommunikációs osztályának feladatai közé tartozik, ezért tartotta fontosnak a Magyar PR Szövetség a kutatást”, teszi hozzá Sztaniszláv András, a szervezet elnöke. “Az egyik legérdekesebb megállapítás számomra, hogy nincs egyetértés abban, hogy a cégek valóban tesznek a társadalomért vagy inkább csak kommunikálnak róla valós cselekvés helyett.”

Cégek kiemelkedő CSR-ral
A kérdőív kitöltőjét arra is megkérték, nevezzenek meg olyan céget, amelynek
CSR-tevékenységét az elmúlt évben kiemelkedőnek tartják.

Több említés:
Decathlon, Magyar Telekom, Szerencsejáték Zrt., Tesco, Vodafone Magyarország

Egy említés:
Auchan, BP, Budapest Airport, Canon Chemplex, Duna-Dráva Cement, E.ON, Lego, Magnet Bank, Market Építő, Mészáros és Mészáros, MVÜK, Nestlé, Praktiker, Richter, Samsung, Spar

“Tudják-e vállalatok, hogyan kell tényleg jót tenni?” című kutatásunk riportja grafikonokkal, pdf formátumban letölthető innen: scaleimpact.hu/csrkutatas

A Scale Impactről

A társadalmi vállalkozás partnerséget és piacteret kínál három szereplőnek közös és önálló társadalmi hatás elérése érdekében:

  • vállalatoknak impact szervezeti partnereket talál, hogy a munkavállalói márkájuk értékesebb, CSR tevékenységük pedig célzottabb legyen,
  • impact szervezeteknek – nonprofitoknak és társadalmi vállalkozásoknak – gyakorlati tudást ad át, hogy profibbá, rugalmasabbá és ellenállóbbá váljanak,
  • ezen kívül módszertan és minőségbiztosítás mellett munkalehetőséget kínál szakembereknek, akik az impact szervezeteket fejlesztik.