PET-palackposta, avagy hogyan lettem az ESG hírvivője?

Mehlhoffer Tamás

Amikor a Karinthy-gimnázium tanulójaként a kilencvenes évek elején az iskolai Zöld Kör vezetője lettem, a csapat környezetvédelmi tevékenysége abból állt, hogy kiplakátoltuk: a műanyag üdítőspalackokat minden diák és tanár „tapossa laposra”, hogy jobban elférjenek a kukákban (ma a hulladékgyűjtő szót használnám). „Ezzel meg is volnánk”, jelentettük ki büszkén, majd rátértünk a tinédzsereket akkoriban (is) sokkal jobban foglalkoztató elfoglaltságokra, mint irányultság szerint csajozás/fiúzás, illegális alkoholfogyasztás, verbális világmegváltás, satöbbi. ESG még nem létezett.

Eltelt közel harminc év, és mára mindannyian tudjuk, hogy néhány lapos palack révén nem fog megmenekülni a Föld az elsivatagosodástól vagy éppen katasztrofális árvizektől, az éhínségtől és kórokozóktól, egyszóval a klímaváltozás ijesztő hatásaitól. Én magam huszonvalahány év media és PR tapasztalattal a hátam mögött sem gondoltam volna, hogy az iskola és a környezetvédelem még egyszer összefüggésbe kerül az életemben.

Húsba vágó ESG

Mégis így lett, amikor átvehettem – Magyarországon az elsők között – a Certified Sustainability Manager (fenntarthatósági menedzser) oklevelemet. 22-en végeztünk, jelezve, hogy egy új korszakot élünk, amikor a zöld szakembereknek súlyos feladatai vannak; amikor a fenntarthatóság kérdéseiről való gondolkodás nem „nice to have” móka trendinek mutatkozni akaró vállalatok, startupok vagy bármely szervezet életében, hanem olyan húsbavágó kérdés, amely a vállalati kultúrát, az employer brandinget, a vevők körét (tehát a bevételt), sőt a finanszírozást is alapvetően meghatározza.

Miközben egy ilyen képzés csak az alapokat teszi le, arra mindenképpen alkalmas, hogy megmutassa a téma komplexitását, amelyet saját korábbi kommunikációs tapasztalatokkal vegyítve érdemes átadni vállalatoknak, intézményeknek, egyáltalán: érdeklődőknek.

Egy IT cég (vagy bármilyen más vállalkozás) esetében ma már nem elég környezeti értelmű fenntarthatóságról beszélni. A kulcsrövidítés az ESG, vagyis environmental, social, governance (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) tényezők határozzák meg, mennyire fenntartható egy vállalat. Vagyis nem elég széndioxid-kibocsátással kereskedni, ökolábnyomot méricskélni, bevezetni a szelektív hulladékgyűjtést vagy felújítani az irodaház szigetelését. A vevők, a dolgozók, a beszállítók, a közösségi média, vagyis a világ kíváncsi arra, hogy mi jót teszel a környezetben élőkért, milyen civil kezdeményezéseket támogatsz (társadalmi hatások), vagy miként bánsz munkavállalóiddal, etikusság szerint válogatod-e meg a beszállítóidat, nyersanyagaidat (vállalatirányítás).

Ezekről egy korszerű cégnek be kell számolnia rendszeresen (legalább évente) egy fenntarthatósági vagy ESG jelentés formájában, és ezzel tulajdonképpen „beáraznia” magát a piac számára: vajon a jófiúk között játszunk, vagy a természetet és embereket kizsákmányoló gonosz kapitalisták/diktátorok/Skynet csapatát gyarapítjuk?

Vérre menő játék lesz, hogy greenwashing (környezetvédelmi kamuzás) helyett valós vállalásokat, eredményeket tud-e felmutatni a cég. A félévvel ezelőtti, glasgow-i COP-26 klímavédelmi világtalálkozón elhangzott: aki nem tesz net-zero, tehát kibocsátásmentes vállalást belátható időn belül, az egyszerűen nem fog finanszírozáshoz jutni. A Citibank új feje pár hónappal ezelőtti belépése napján sajtóközleményben közölte: nem fognak hitelezni ESG kérdésekben vállalhatatlan ügyfeleknek.

Egyre kisebb körök

ESG ügyben valós változásokat pedig úgy lehet elérni, ha gyors PR-akciók helyett mélyebbre nyúlunk, ehhez pedig a körforgásos gazdaság megértése szükséges. Méghozzá leginkább az, hogy nem egy körforgás létezik, nem csak arról beszélünk, ha valaki nyersanyagot feldolgozva legyártja a PET-palackos üdítőnket, leszállítja, mi megvesszük, megisszuk, majd az újrahasznosítós gyűjtőbe dugjuk – ez sem sokkal jobb, mint középiskolai naivitásom. Körforgásból sok létezik, és a legjobb ha az a kör minél kisebb, például a termék el sem jut a hulladékfázisig, mert új célra használjuk, beépítjük, vagy akár, ha azt a bizonyos terméket le sem gyártják (anyaghasználat csökkentése).
Ennek megvalósulása nem csak az egyénen múlik, hanem vállalati felelősség és érdek is.